Amikor lassan kialakul egy úgynevezett layout, vagyis a könyv oldalainak, grafikai megjelenésének a terve - mekkorák az oldalak, a lapszélek, mekkora a szövegtükör, mi a végleges betűtípus, milyen a betűméret, a sortávolság, no és elkészülnek az első illusztrációk - akkor kezd letisztulni a sok-sok ötlet, elképzelés. A könyv elkezd határozottan valamilyen lenni.
Ez persze veszteségekkel is jár, bizonyos nézőpontból, mert az azért csodálatos érzés, amikor a készülő projekt határai még képlékenyek, és az ember úgy érzi, ebbe minden belefér.
Ugyanakkor az is klassz, amikor tenyeremben marad az a néhány kavics, amikkel a továbbiakban játszom majd. Lassan elfelejtem a többit, ami még mind nagyon érdekes lehetőség volt, esetleg félreteszem a fiókba egy következő munkához.
A címekkel való játék is meghozta hát a maga eredményét, az egyes címek így ugyan kevésbé sziporkázóak, ám ahogy a kedvenc dizájn alapelvem is mondja: "Less is more", olykor a kevesebb többet tud adni.
A sziporkázást meg lehet még folytatni kicsit a modern mesék címeinél, ahol az "idézőjel" miatt amúgy is lazábban lehet kezelni a formát: itt lehet poénkodni, koszolni, pillangókat röptetni...
A koncepció szerint valamilyen motívum mindig megjelenik a posztmodern viktoriánus díszítésben.
