Crime!

Hogy, hogy nem, ezek a képek valahogy kimaradtak innen a blogról. Pedig ma is nagyon szeretem őket, és nem is adtam fel teljesen, hogy hasonló sorozatot, vagy hasonló stílusú illusztrációkat készítsek. Ezek 2007-ből vagy '08-ból valók, "testvérük" a Kerge ABC Impalája. Azért vágtam bele ebbe a "bűnügyi" sorozatba anno, mert Bolognában több külföldi kiadónak is nagyon bejött az impala grafikája. 6 kép készült, a nyulas az abszolút kedvenc, van egy bárányos, ami második lenne, abból a Csodaceruza gyártott képeslapot, de az eredeti képet most éppen nem találom. és még ez a bizonyítékgyűjtő farkas, amiről úgy éreztem, hogy gyorsan kiszedem a keretből, beszkennelem az új A3-mas szkenneremmel ezen a langyos, korán sötétülő október végi délutánon.

Az októberi Babapatika magazin kultúra rovatában

Katitzi – Egy valóság ihlette irodalmi alak

2013.10.09. - 2013.12.04.

Megnyitó: 2013. október 9. 17.00.

A kiállítást megnyitja Maria Lind kurátor, a stockholmi Tensta Konsthall igazgatója és Angelica Ström sajátos nevelési igényű tanulók szakértője.
A megnyitón fellép Kállai Ernő világhírű hegedűművész.

Irodalmi workshop: 2013. október 9. 14.00-16.00:

Hogyan fér össze a (gyermek)irodalom és az aktivizmus?
Workshop meghívott előadókkal a Skandináv Ház Alapítvány és a Gallery8 szervezésében. Szakértők: Lawen Mohtadi író, az első Katarina Taikon-monográfia szerzője, Angelica Ström, sajátos nevelési igényű tanulók szakértője, Domsa Zsófia, az ELTE BTK Skandinavisztika Tanszékének előadója, Arató László, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola magyartanára, Magyartanárok Egyesülete.
„Mi vagyok? Cigány! Micsoda? Az meg mi?” Katica, a kilenc éves kislány, Katarina Taikon és egyben kiállításunk főhőse, a jók és rosszak (a mese) világában ekképpen szembesül származásával a háború előtti Svédországban, hogy azután a „nyugati jóléti államban” egy életen át keresse helyét és otthonát.
Katarina Taikon roma származású svéd írónő már az 1963-ban megjelent Cigánynő című könyvével is nagy port kavart, később azután irodalmi és politikai aktivizmusával (nővérével, Rosa Taikon-nal együtt küzdve a romák jogaiért) rázta fel a svéd közvéleményt. A Katitzi című, 13 könyvből álló, önéletrajzi ihletésű, 1970-es években kiadott gyermekregénye lapjain a „fényes” demokrácia, a svéd jóléti társadalom diszkriminációval átitatottan, a közép-kelet-európai olvasó számára meglepően sötét színben tűnik fel; a könyv egy ártatlan és kíváncsi gyerek történetének elbeszélésén keresztül leszámol a nyugat-európai „fejlett” demokráciák, a nyugati „egyenlőség és jólét” mítoszával.
Katica a svéd gyermekirodalom egyik legmeghatározóbb figurája a nemzetközileg is jól ismert Nils Holgersson és Harisnyás Pippi mellett. Gyerekek és felnőttek százezrei olvasták el a könyvet Svédországban, 1980-ban például 432000 könyvtárból kikölcsönzött példányt jegyez. A történet megjelenése után nem sokkal képregény, képes könyv formáját öltötte, népszerű tévé-sorozat készült belőle, ami később dvd-n is megjelent; az elmúlt pár évben a göteborgi Folkteatern készített belőle családi színházi darabot, illetve a stockholmi Nationalteatern tűzte műsorára hiphopos, posztmodern feldolgozásban. Általános iskolás nézők ezreihez jutott már el a színdarab.
Mindent összevetve, a Katitzi c. könyvsorozat több generáció számára jelentett lenyűgöző olvasmányt, egyszersmind – a hatvanas évek új, realista gyermekirodalmának számottevő példájaként – ablakot a kegyetlen valóságra, az etnikai, társadalmi feszültségekkel terhelt svéd viszonyokra, a svédországi romák sorsára.
Vajon mi a Taikon-történet elsöprő sikerének, népszerűségének oka? Azáltal, hogy Katica csak később tudja meg magáról, hogy cigány, vagyis a szövegbe „behúzza” a nem roma olvasókat is, a történet mindenki számára könnyedén átélhetővé válik? Talán a meseregény az a műfaj, amely a vándorlással, ezzel az ősi motívummal párosulva különösen átélhetővé teszi az otthon-keresés történetét? Vagy, egy cigány kislány sorsa a 20.(21.) századi, rasszista európai viszonyok között az, ami ennyire megindító? És ha igen, miért csak az irodalom formájában az? Ez a könyv lenne az, mely – a társadalmi igazságtalanság, a rasszizmus tekintetében – végre „felnyitja” az olvasó szemét? Vagy éppen, hogy a romák világából vett, s a nem roma olvasó számára korábban elképzelhetetlen kalandok tartják fenn a mindenkori olvasó figyelmét?
„Az irodalom éppenséggel nem egyéb, mint humanizmus és politika egyesülése” – ahogy Thomas Mann Settembrinije mondja. Van-e/Miért nincs nekünk Katarina Taikonunk? Miért nincsen Katitzink? Mit képes elmondani egy gyerek, pontosabban egy gyerekkönyv a rasszizmus természetéről? (Mindent.) Fontos lenne-e nekünk, hogy legyen egy Katicánk? Mennyit képes adni egy gyerekkönyv a „toleranciára neveléshez”, illetve hogyan védhetjük meg manapság gyermekeinket a rasszista irodalomtól, írásoktól?
A Katitzi – egy valóság ihlette irodalmi alak című kiállításunkkal ezekre a kérdésekre keresünk válaszokat; s ebben olyan nemzetközi szakértők lesznek segítségünkre, mint Maria Lind kurátor, Lawen Mohtadi író, valamint a szerző, Katarina Taikon lánya, Angelica Ström.
A Gallery8 október 9-én délután tartandó irodalmi beszélgetése és az utána megnyíló kiállítás Katarina Taikon irodalmi és politikai életművének történeti bemutatásán túl kísérlet arra, hogy felfedje a Katitzi c. gyerekregény „sikertörténetének” titkát, mintegy értelmezze a „Katitzi-jelenséget”, s az alapján reflektáljon a magyarországi – akár irodalmi, akár politikai – viszonyokra. A kiállítás ideje alatt, a galéria terében múzeumpedagógiai gyermekfoglalkozások segítenek majd abban, hogy Katica története és üzenete valóban eljusson azokhoz, akiknek az írónő szánta: roma és nem roma gyerekekhez, családokhoz és pedagógusokhoz.
A kiállítás tárgya Katarina Taikon (1932-1995) Katitzi című, önéletrajzi ihletésű gyerekkönyve, melyet a szerző 1969 és 1982 között publikált és eredetileg tizenhárom könyvet, valamint nyolc képeskönyvet foglalt magában. A kiállítás a Katitzi könyvek Björn Hedlund által illusztrált első kiadásainak bemutatása mellett a mű befogadástörténetét is részletesen feltárja: azokat a cikkeket, könyvismertetőket, filmeket, tévéprogramokat, fényképeket és a Katitzi-hoz tartozó egyéb anyagokat is megtekintheti a látogató, melyek mind-mind segítik majd abban, hogy a Katica nevű főhős különös népszerűségét megérthesse és átélhesse.
A kiállítás magyarországi bemutatásának és kapcsolódó programjainak kurátora: Vaspál Veronika, irodalomtörténész
A projekt a Tensta Konsthall 2012 októbere és 2013 januárja között megrendezett Katitzi - A Literary Figure Rooted in Reality című kiállítását adaptálja.
A múzeumpedagógiai foglalkozások élménypedagógián alapuló moduljaihoz a Pressley Ridge Alapítvány nyújtott szakértő segítséget.
A kiállítási anyag Magyarországra szállítását a Budapesti Svéd Nagykövetség szponzorálta.
A kiállítás része a Gallery8 2013 szeptembere és 2014 szeptembere között megvalósuló programsorozatának, melyet az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus és az Autonómia Alapítvány támogat.
Konzulensek: Junghaus Tímea, Nagy Viktória, Szász Anna

Egyszervolt, végleges címek

Amikor lassan kialakul egy úgynevezett layout, vagyis a könyv oldalainak, grafikai megjelenésének a terve - mekkorák az oldalak, a lapszélek, mekkora a szövegtükör, mi a végleges betűtípus, milyen a betűméret, a sortávolság, no és elkészülnek az első illusztrációk - akkor kezd letisztulni a sok-sok ötlet, elképzelés. A könyv elkezd határozottan valamilyen lenni.

Ez persze veszteségekkel is jár, bizonyos nézőpontból, mert az azért csodálatos érzés, amikor a készülő projekt határai még képlékenyek, és az ember úgy érzi, ebbe minden belefér.

Ugyanakkor az is klassz, amikor tenyeremben marad az a néhány kavics, amikkel a továbbiakban játszom majd. Lassan elfelejtem a többit, ami még mind nagyon érdekes lehetőség volt, esetleg félreteszem a fiókba egy következő munkához.

A címekkel való játék is meghozta hát a maga eredményét, az egyes címek így ugyan kevésbé sziporkázóak, ám ahogy a kedvenc dizájn alapelvem is mondja: "Less is more", olykor a kevesebb többet tud adni. 

A sziporkázást meg lehet még folytatni kicsit a modern mesék címeinél, ahol az "idézőjel" miatt amúgy is lazábban lehet kezelni a formát: itt lehet poénkodni, koszolni, pillangókat röptetni...

A koncepció szerint valamilyen motívum mindig megjelenik a posztmodern viktoriánus díszítésben.

Kihelyezett tagozat

Végre igazán "elkezdődtek" az illusztrációk: a Rút kiskacsa meséhez készült kép alapján, igyekezvén tartani az adott technikát, az adott látásmódot, világot, az ábrahámhegyi diófa alatt sorra születnek a képek, mialatt sziesztázik a család többi tagja... (Ez a diófa már többször is bizonyított. van valami különös kisugárzása, kimondottan inspiráló.)

Az első

Megvan, amit szeretnék az Egyszervoltban! Valami ilyesmi:

Így indult:

Egyszervolt - keresgélés, első lépések

...Hogyan is kezdődik egy könyv tervezése? Először is, elkezd valami sugallat megfogalmazódni a kötet hangulatáról, stílusáról. Ennél a gyűjtemény kötetnél egyértelmű, hogy kötődnie kell a múlthoz, formai jegyekkel is, ugyanakkor semmiképpen sem lehet tisztán "retró". Meg kell idéznie valamilyen módon a "régi" , a "klasszikus" fogalmát, de képesnek kell lennie ugyanezt idézőjelbe tenni, újrafogalmazni, hiszen a könyvben a 12 közismert, népszerű klasszikus mese mellett szerepel majd 12 teljesen mai, kortárs mese is.

Valahol azonban el kell kezdeni: ezek itt az első stílusgyakorlatok a címek kialakításához.

Nagyon élveztem a játékot!

Mr. Eaves

1996-ban  Zuzana Licko Mrs. Eaves néven tervezett egy antikva fontkészletet, amelynek az  "eredetije" Baskerville 1757-ben metszett híres munkája. (Mrs Eaves - Sarah Eaves - volt Baskerville házvezetőnője, akit később aztán feleségül is vett.) Baskerville modern, ál-klasszikus betűtípusnak újszerűsége, szépsége abban a vékony és vastagabb vonalak kontrasztjában rejlett; sokszor már-már túl tökéletesnek is tetszett, és gyakran érte az a vád is, hogy nehezen olvasható.



Talán ezért, talán másért, de az Emigre stúdió elkészítette enek a betűtípusnak a groteszk verzióját is, és - szerintem - frappáns poénként Mr. Eaves-nek nevezte el.



A betűk formái lekövethetőek az eredeti Baskerville fontokból, nagyon szép átírás.


De nem álltak meg itt: még a Mr. Eaves-t is differenciálták. Kialakították a "Sans" és a Modern" verziókat, és ahogyan anno az eredeti antikvából, a Mrs Eavesből, ebben az esetben is megteremtettek egy úgynevezett "XL" változatot. Ennek az a lényege, hogy a betű középmagasságát, az ú.n. "x-height"-t megnövelték, amivel azt a célt érték el, hogy a betű kisebb fokozatban is nagyon jól olvashatóvá válik.



Na, hát hogy túl hosszú lére ne eresszem, ezt a betűtípust választottam az Egyszervolt meseantológia betűtípusául!


Hát nem gyönyörű?!

Amikor Hitler elrabolta a rózsaszín kisnyulat

Teljesen mást kerestem az interneten, amikor a http://principieprincipi.blogspot.hu/ oldalon az alábbi bejegyzésre bukkantam (mármint, olasz nyelven, természetesen, de a közérthetőség kedvéért lefordítottam).

Az emlékezés könyvei

Január 27-e az Emlékezés Napja, és már írtunk erről egy régebbi bejegyzésben.

Ezúttal most a teljesség igénye nélkül egyszerűen csak összegyűjtöttük az utóbbi években Olaszországban megjelent gyerekkönyveket a Soá (Holocaust), a haláltáborok, a rasszizmus témájában. Egy rövid kis bibliográfia, hogy segítsen emlékeznünk...

Judith Kerr

Amikor Hitler elrabolta a rózsaszín nyuszit

illusztrálta Gianni De Conno

Rizzoli, 2008

Hitler elrabolta, nemcsak átvitt értelemben, Anna kisnyulát. Elrabolta még a házat is és az egész, eddig ismert életet is. Most Anna családjának el kell mennie, de hova menjenek? Judith Kerr regénye egy utazás története – Európa egyik legsötétebb történelmi korszakában.

Rachel Hausfater-Douieb
Csillaggyermek
Illusztrálta Olivier Latik
Pisani editrice, 2007

A kisfiú el van bűvölve a csiilagtól, amit a mellkasár tűztek, de hamarosan eljön az éjszaka, és az éjszakával együtt megérkeznek a „csillagvadászok” is, fekete csizmáikban... Szerencsére Csillaggyermeknek sikerül elrejtőznie, és nem így nem kell felszállnia egyre sem azok közl a vonatok közül, amelyek messzire-messzire mennek...

Lorenza Farina

Sara repülése
Illusztrálta Sonia Maria Luce Possentini
Fatatrac, 2012

A koncentrációs táborban Sara találkozik egy kis vörösbeggyel, aki elhatározza, hogy magával viszi, fel a magasba, ezt az új kis barátnőt a kék szalaggal a hajában, mert a Soá és a koncentrációs táborok, nos azok nem kislányoknak valók.

Cristophe Gallaz, Roberto Innocenti

Rosa Bianca
La Margherita, 2005

Egy kis német faluban él Rosa Bianca – sok házon náci zászlók lobognak, a falakat jelszavak díszítik. Hónapokon át egyenruhás, jókedvű, marcona férfiak szelik át utcáit teherautóikkal. De hová mennek? Senki sem tudja. Rosa Bianca egy nap titokban utánuk ered, és egy bekerített mezőn barakkban lakó, éhező gyerekekre bukkan. Attól kezdve mindennap annyi ételt visz nekik, amennyit csak össze tud szedni a faluban.

A rövid, költői szöveget és húsz gyönyörű illusztrációt tartalmazó könyv művészi eszközökkel segít megérteni a Holokauszt tragédiáját, egy gyermek nézőpontjából láttatva az eseményeket.

Ruth Van der See

Erika története
Illusztrációk Roberto Innocenti
La Margherita, 2005

Erika, akit úgy mentett meg az édesanyja Auswitztól, hogy pólyába bugyolálva kidobta őt a száguldó halálvonatból, csupa olyat kérdez, amire a könyv főszereplője nem tud válaszolni. Mikor született valójában? Milyen nevet adott neki az apukája és az anyukája? Sírt, mielőtt kidobta őt az ablakon? Vajon utoljára még megpuszilta őt....?

Lia Levi

Apollonia házmesterasszony
Illusztrációk Emanuela Orciari
Orecchio acerbo, 2006

...Biztosan igaz, hogy, hogy Apollónia házmester egy boszorkány, aki felhizlalja a gyerekeket és aztán megeszi őket.
Daniel, a német csapatok által megszállt városban ebben teljesen bizonyos és nagyon fél tőle.
De néha a boszorkányok menthetnek meg bennünket...

Irène Cohen-Janca
Anna fája
Illusztrálta Maurizio A. C. Quarello
Orecchio acerbo, 2010

Egy öreg vadgesztenyefa, egy, Amsterdam számtalan csatornája közt megbújó ház udvarán.

Több, mint száz éves, és lombja alatt emlékek ezrei bújnak meg. De van egy kislány, Anna a neve, akinek az emléke a legelevenebb. 13 éves volt, de soha nem ment le az udvarra játszani. Éppencsakhogy látta a fát, a szemközti lakóház üvegtetején keresztül...

Nadia Terranova

Bruno
A kisfiú, aki megtanul repülni
Illusztrálta Ofra Amit

Bruno Schultz egy kisfiú, zsidó. Csöndes, befelé forduló, de kíváncsi és érdekli minden dolog, ami csak körülveszi. Rajong az apukája különc mutatványaiért. Rajzaiban és írásaiban újraéleszti apai örökségét arra, hogy felismerje és megtalálja magát minden tárgyban, minden állatban, minden személyben. Egészen 1942 egyik őszi napjáig, amikor egy náci tiszt meggyilkolja őt az utcán...
A történet az egyik legnagyobb lengyel író, Bruno Schultz különleges világába vezeti az olvasót eszenciális szövegével, szuggesztív illusztrációival.

Tomi Ungerer
Otto
Mondadori, 2003

Egy kismackó és két német kisfiú: elválaszthatatlan játszótársak, akik hirtelen elszakadnak egymástól, mert egy nap David egy sárga csillagot vartt a ruhájára és elvitték őt titokzatos egyenruhás emberek. Aztán a háború Ottó mackót is elsodorta, aki egy amerikai használtcikk-kereskedő kirakatában végzi, messze-messze két barátjától...

Nessuna differenza?!

Matteo Gubellini rajzaival

Prìncipi e Princìpi, 2011

Látjátok a különbséget a kép és a fotó között? Ugyanazok a helyzetek: gyerekek emelik magasba a kezüket, emberek szállnak vonatra... De a hasonlóság csak látszólagos. Kihívó helyzete, amikre emlékeznünk kell. Emlékezzünk, ma éppúgy, mint tegnap, hogy mi is a különbség!

...Eddig a bejegyzés. Én már az Erika történeténél kész voltam, pedig az meg is van nekem, ismerem - mégis. 

Mostanában mindig nagyon elégedett vagyok a saját könyvkínálatunkkal - nagy utat tettünk meg az elmúlt tíz évben, mondom mindenkinek.

Ezt a listát végignézve - ahogyan írják, és keresgélés közben magam is láttam, hogy ez nem egy teljes felsorolás, hanem válogatás -, szembesültem megint azzal az érzéssel, hogy milyen messze vagyunk mi még ettől!
Pedig valószínű, hogy ha nálunk is jelennének meg ilyen jellegű könyvek, akkor húsz-harminc év múlva esetleg ez érződne a társadalmunkon is... 

Lenne-e jobb befektetés ennél? 

Mindenesetre: én így szentelem az emlékezésnek, ezzel a bejegyzéssel, ezekkel a gondolatokkal a Holokauszt Emléknapot.