Sunday, June 29, 2014

Róka, Egér, meg a jóga






Idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Paloznaki Jógahétvége 2014. július 4-6. között. Ismét több helyszínen várják a vendégeket jógafoglalkozásokkal, zenés és táncos előadásokkal, gyermekprogramokkal, vegetáriánus ételeket felsorakoztató büfével.Első alkalommal lesz jelen Visvaguru Paramahansz Szvámi Mahésvaránanda indiai mestert, a Jóga a Mindennapi Életben Rendszer megteremtőjét.A Jógahétvége Paloznak Község Önkormányzata és a Regionális Jóga a Mindennapi Életben Egyesület Érd közös rendezvénye, a Paloznaki Civil Egyesület és a "Paloznak Jövőjéért" Közalapítvány, valamint magánszemélyek támogatásával, közös összefogással és önzetlen munkájával valósul meg.
Mint hagyománynak számító nyári, balatoni rendezvény, a médianyilvánossága is jelentős.
A programokon való részvétel ingyenes a rendezőknek, támogatóknak és adományozóknak köszönhetően.

Minden évben rendeznek egy nagyszabású kiállítást, ami illeszkedik a jóga életformához, és az adott év fő irányvonalához.
Az idei kiállítással elsősorban a családokat és a gyermekeket szeretnék megszólítani és mindemellett egy jótékonysági illusztrációs kiállítással szeretnénk megörvendeztetni a hétvége résztvevőit, illetve támogatni a rászoruló gyerekeket.

A beérkezett alkotásokat tehát eladásra kínálják és az ebből befolyt bevételt rászoruló gyermekek kapják megosztva, a paloznaki Meseközpont Alapítványon keresztül, állami gondozott gyermekek, illetve a dzsadani általános iskola rászoruló tanulói (India, Radzsasztán állam).
Mint hagyománynak számító nyári, balatoni rendezvény, a médianyilvánossága is jelentős.A programokon való részvétel ingyenes a rendezőknek, támogatóknak és adományozóknak köszönhetően.
Minden évben rendeznek egy nagyszabású kiállítást, ami illeszkedik a jóga életformához, és az adott év fő irányvonalához.Az idei kiállítással elsősorban a családokat és a gyermekeket szeretnék megszólítani és mindemellett egy jótékonysági illusztrációs kiállítással szeretnénk megörvendeztetni a hétvége résztvevőit, illetve támogatni a rászoruló gyerekeket.
A beérkezett alkotásokat tehát eladásra kínálják és az ebből befolyt bevételt rászoruló gyermekek kapják megosztva, a paloznaki Meseközpont Alapítványon keresztül, állami gondozott gyermekek, illetve a dzsadani általános iskola rászoruló tanulói (India, Radzsasztán állam)


Természetes, hogy Rókának és Egérnek is ott a helye!