Wednesday, March 12, 2014

Értsd, csináld, szeresd!


Valamikori Alma Materemben, a valamikori Tanítóképző Főiskolán, ma ELTE TOFK néven fut, és nemcsak tanítókat, óvópedagógusokat, hanem bölcsődei gondozókat is képeznek benne (mert hát bizony nem csak a pelenkázásról és az etetésről szól egy kisgyerek gondozása a bölcsődében sem...), szóval ezen a szívemnek kedves helyszínen az elmúlt években többször is tartottam a hallgatóknak és az érdeklődő tanáraiknak előadást gyerekkönyv témakörben. (Több ott tanító tanárnak köszönhetően kinyíltak az intézmény falai a kortárs gyerekkönyvek előtt - sőt, nyílnának azok még szélesebbre is, de vajon miből tudná a Könyvtáruk megvenni azokat a szuper, friss köteteket, amikről aztán beszélgetni lehetne a hallgatókkal? Úgyhogy ezúton kérek mindenkit, aki teheti - alkotók, kiadók, könyvszeretők -, ajándékozzon mai magyar gyerekkönyvet az iskolának!!!)

Most különösen jól éreztem magam, mert "párom" is volt Boldizsár Ildikó személyében, aki arról beszélt, hogyan tudjuk a mesék által a legfontosabb dolgokra megtanítani gyermekeinket (és önmagunkat is :-)). És hát tulajdonképpen én is erről beszéltem...persze, sok-sok képet és könyvet tolva előtérbe :-) Az Eduvital Alapítvány szervezte az előadássorozatot, amelynek részesei lehettünk - ez külön megtiszteltetés, mert ezáltal egy általam nagyra becsült ember szellemi hagyatékát is gondozhattam szerény hozzájárulásommal. Az alapítványt annak idején Kopp Mária álmodta meg munkatársaival, ma Falus András társalapító, akadémikus, egyetemi professzor, a Genetikai-, Sejt és Immunbiológiai Intézet igazgatója tesz meg mindent mindannyiunk egészségtudatosságának növeléséért, mindemellett az életre hívott EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság kiemelt figyelmet szentel a jövő nemzedékének megszólítására. Pláne leendő, gyerekekkel foglalkozó szakemberekét. Na meg az őket tanító szakemberekét :-)


Boldizsár Ildikó mesél :-)
Az már valami, hogy a hallgatók a saját Navigátor példányaikból tájékozódnak!!
Oliver Jeffers egyik könyvoldalával próbálom világossá tenni a képeskönyv  és az illusztrált könyv közötti lényeges különbséget



(...Vajon miért nem jut eszébe senkinek, hogy az iskolában kötelező hittan oktatás helyett a MESÉKET hívja segítségül a világkép formálására...? Legalább alsó tagozatban. http://www.jamk.hu/ujforras/040214.htm Nnna mindegy.)
Közelre szabad csak nézni, különben elillan, elaprózódik a az öröm, amit jelent például egy főiskolai hallgatókkal teli előadóterem, akik megtisztelnek érdeklődésükkel, megtisztelik a témát figyelmükkel és talán magukkal visznek valamit belőle, használják azokat a gondolatokat, amiket hallottak. Annyit kell tenni, bármilyen picinek, kevésnek, jelentéktelennek tűnjék is, amennyit egy adott helyzetben, egy adott pillanatban megtehet egy ember. Kavicsokat dobni nagy, mély vizekbe, hátha sikerül apró hullámokat kelteni...

Az átfogó egészségnevelési programról, EDUVITAL-ról érdemes még elolvasni ezt a cikket is!

3 comments:

András/Artúr said...

Én is úgy gondolom, egyetértve Erdő Péter bíborossal,hogy a hittan oktatásnak az egyházakban lenne a helye. Az iskolai bibliaismeret-mint az emberi kultúra alapjának oktatását, ettől függetlenül- viszont nagyon fontosnak gondolom. A mesék világát, a mesélés szakrális misztériumát, a zene-éneklés-tánc csodájával együtt bizony én is beemelném az iskolai anyagba. Különösen így van ez a az egész-napos iskola esetében, hiszen a gyerekek mese-ének-mozgás ("MÉM") foglalkoztatása sokat segítene a zömmel unalomból eredő agresszivitás és az egy határon túl monotonizáló "/számító/gépezés"ellen.
Falus András

Bogi said...
This comment has been removed by the author.
Bogi said...



Hát, igen.
Sok mindent lehetne másképp.
Természetesen nagyon fontos a Biblia ismerete - én ezt hittanóra helyett művészettörténet és irodalom órán sajátítottam el.
Épp csak ott és akkor jött ez a gondolat, ahogyan Ildikót hallgattam - nagyon igaznak és egyértelműnek tűnt, hogy a mesék valódi lelki gyakorlatokká válhatnak, ha megfelelően használjuk őket...és a bennük meglévő óriási tudást, bölcsességet, hagyományt.
Nyilván azért is, mert halálosan frusztrál ez az államilag előírt formájú vallásgyakorlat.
Ma pont hasonlókról beszélgettünk a férjem édesanyjával. Ő így fogalmazott (több évszázada tudós református család sarjaként): "Nem egyház ellenes, hanem erőszak ellenes vagyok". Évek óta terveztük,hol és hogyan vezetjük be majd a fiunkat a vallása gyakorlásába, ha eljön az ideje. Én úgy gondolom, ez családi ügy, legszentebb magánügy.
Röstellem is, hogy itt a blogon ilyesmiről beszélek.
Sajnos az utóbbi időben nagyon röviden és nagyon felszínesen kell kommunikálni ahhoz, hogy ne kerüljön elő valami olyasmi, ami az alapvető normáimat olyan mélyen sérti, hogy egyszerűen nem tudom szó nélkül hagyni.